A Fővárosi Közgyűlés múlt héten fogadta el, hogy szeptembertől nem kell fizetni a tömegközlekedésért a 14 éven aluliaknak a BKV-járatokon. A városháza azt állítja, hogy az idén szeptembertől decemberig tartó időszakban mindössze 320, évre vetítve pedig 960 millió forintnyi jegyeladásról mond le így a közlekedési társaság. A Világgazdaság becslései ennél nagyobb összeggel számolnak, ebben az évben 650 millió, jövőre mintegy kétmilliárd forint bevételkiesést jelenthet ez a közlekedési társaságnak. A kezdeményező Karácsony Gergely főpolgármester a lépést azzal indokolta, hogy ezzel népszerűbbé tehető a közösségi közlekedés, ami segíthet a budapesti dugók felszámolásában. Míg a kritikusok ugyan támogatandónak nevezték a lépést, viszont a fővárosi közlekedési cég rossz financiális helyzete miatt ezt még időszerűtlennek tartják.
Emellett a közlekedési lámpákat is átprogramozták, amely közvetlenül nem hat ki a főváros büdzséjére. Ez azért is fontos szempont, mert Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes még augusztus végén egy interjúban azt mondta, hogy "az első féléves adatok alapján kijelenthető: ha nem avatkozunk most közbe, a fővárosi önkormányzat az év végére fizetésképtelenné válik".
Ennek fényében érdekes kérdés volt, hogy a fővárosiak mennyire támogatják az ingyenességet és a lámpák átprogramozását. A Publicus közvélemény-kutató intézet felmérésének eredményei szerint a budapestiek 49 százaléka úgy véli, hogy ezek az intézkedések az autósokat is segítik, 14 százalék inkább egyet ért ezzel az állítással. Míg 4 százalék inkább nem, 13 százalék pedig nem ért vele egyet. Még pártok szerinti megosztottság sem látszik ebben a kérdésben: a Fidesz-szavazók közül csaknem minden második (46) a Karácsony Gergely főpolgármester és miniszerelnökjelölt-aspiráns vezette fővárosi vezetés intézkedéseit a budapesti dugók mérséklésére. Ebbe beleértendő a felújítások felgyorsítása, a közlekedési lámpák átprogramozása és a közösségi közlekedés ingyenessé tétele a 14 évesnél fiatalabbaknak. Az MSZP és a Momentum szavazói bizonyultak, akiknek 92, illetve 90 százaléka támogatja a városvezetést a döntésben, míg a Jobbik és a DK voksolók körében 79 és 83 százalékos ez az arány. Az már jobban megosztja a válaszadókat, hogy ezek az intézkedések valóban javítanak-e a fővárosi közlekedési helyzeten. A fideszesek 23 százaléka bízik ebben, míg a momentumosok 72, a szocialista szavazók 84 százaléka.
A felmérés válaszadóinak 42 százalék egyetért azzal, hogy a főváros megvétózza az atlétikai világbajnokság megrendezését, ha a kormány nem építi meg a diákvárost, 45 százalékuk viszont nem. Az igenek között nagyobb arányt képvisel a határozott igen (33 százalék), míg a nemeknél a bizonytalanabb „inkább nem” adja a többséget (39 százalék). A vétópártiak többsége az ellenzéki érzelműek közül kerül ki. Az MSZP, a Momentum és a DK szavazóinak 76-85-88 százaléka támogatja ebben Karácsonyékat, míg a Fidesz hívei közül csak minden tizedik válaszadó ért velük egyet.
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)