A Magyar Közlönyben megjelent egyik határozat visszautal arra a 2017. novemberi kormányhatározatra, amely a kardiológiai rehabilitációs tevékenységet végző, az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció szerzetes intézmény irányítása alatt álló, budapesti Szent Ferenc Kórház fejlesztésére a következő támogatást hagyta jóvá:
- 2017-ben legfeljebb 119 millió forint,
- 2018-ben legfeljebb 1 milliárd 327 millió forint,
- 2019-ben legfeljebb 997 millió forint.
Ezeket egészítette ki most a határozat 897 millió forinttal.
Egy másik határozatban a kormány 2 milliárd 433 millió forinttal támogatja a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház szülészeti épülete rekonstrukcióját. Ebből az idei költségvetést terheli 1 milliárd 418 millió forint, míg a maradékot a 2022-es központi költségvetésből kell folyósítani.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el