Az asszony súlyos következménnyel járó foglalkozási szabályszegést követett el, míg a fia akadályozta a járványügyi intézkedések végrehajtását.
A vád szerint a vádlott hosszabb ideje, hatósági engedély nélkül üzemeltetett egy idősotthont Kaposváron.
A két családi házból álló épületegyüttesben mintegy 30-40 idős, több esetben ágyhoz kötött embert látott el, akiknek a gondozása során számos foglalkozási szabályt szándékosan megszegett:
- a mozgásképtelen sértetteknek nem biztosított megfelelő betegágyat, akik emiatt visszatérően leestek a nekik biztosított egyszerű, ágyrács nélküli heverőkről,
- nem gondoskodott az egyik cukorbeteg sértett diabéteszes étrendjéről, ami az idős asszony súlyos rosszullétéhez vezetett,
- az illegális idősotthonban sorozatosan visszatérő rühességnek csak a tüneti kezelését látta el.
2021 márciusában végül az egyik gondozott igazoltan megfertőződött koronavírussal, de a vádlott semmilyen érdemi intézkedést nem tett annak érdekében, hogy a gondozottakat, illetve az ott dolgozó ápolókat megóvja a megbetegedés közvetlen veszélyétől. Az idősotthont végül a hatóságok egy közérdekű bejelentés alapján járványügyi zárlat keretében kiürítették, a gondozottakat állami fenntartású otthonokban helyezték el.
A vádlott fia a hatóságok járványügyi intézkedését, így különösen a gondozottak elszállítását agresszív, fenyegető viselkedésével rövid ideig akadályozta, ezért neki járványügyi védekezés akadályozásának bűntette miatt kell felelnie.
Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában az asszonnyal szemben végrehajtandó szabadságvesztés, végleges hatályú foglalkozástól eltiltás és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt, míg fiával szemben pénzbüntetés kiszabását javasolta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?