Így a képzési díj kiegyenlítésére fordítható Diákhitel2 esetében a kamat elengedése októbertől mindenkire vonatkozik, azaz a folyósítási vagy törlesztési fázisban lévő, illetve a jövőben felvett hitelekre is.
A szabad felhasználású Diákhitel1 esetében az eddigi havi legfeljebb 50 ezer forintról 70 ezer forintra emelik a felvehető összeget, a kamat továbbra is 2,3 százalék marad - tette hozzá Novák.
Kapcsolódó
A most bejelentette döntés várható volt, ugyanis a hallgatói hitelrendszert működtető - az alapítói szándék szerint nyereségcél nélkül működő - Diákhitel Központ (DK) Zrt. mérlegfőösszege 2017. június végén 267,937 milliárd forint volt, 1,9 százalékkal csökkent 2016 végéhez képest. Ennek oka, hogy egyrészt folyamatosan csökken e a felsőoktatásban tanuló diákok száma, másrészt pedig évről évre kevesebben vesznek fel diákhitelt, így a DK-nek bőven marad mozgástere.
A bejelentés politikai előkészítése pedig két napja megtörtént, amikor a Fidelitas arra kért a kormányt, vizsgálja felül a diákhitel feltételeit, hogy az eddiginél is kedvezőbb és rugalmasabb lehessen a rendszer. Böröcz László, a Fidelitas elnöke azt javasolta, hogy a jelenlegi két százalékról csökkentsék nullára a diákhitel kamatát, a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2-ből pedig az idegen nyelvi képzések díjait is lehessen fizetni.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban