A K&H ifjúsági index szerint a fizetésekhez hasonlóan a fiatalok jövedelme is növekedésben van. A pénzintézet 19-29 évesek körében végzett reprezentatív felmérése szerint a múlt év utolsó negyedévben
a megkérdezettek személyes nettó jövedelme átlagosan 143 ezer forintot tett ki.
Ez az összeg lényegében megegyezik az előző negyedévben mért 142 ezer forinttal, egyúttal 16 százalékkal haladja meg a 2021 utolsó három hónapjában mért szintet.
Tavaly ennyivel emelkedett a nettó fizetés
A hivatalos kereseti adatok szerint a múlt év első kilenc hónapjában a 20-29 évesek kedvezmények nélkül számolt nettó fizetése 17 százalékkal, majdnem 287 ezer forintra emelkedett.
Fontos azonban, hogy egy az egyben nem lehet összemérni a fizetésekkel a személyes jövedelmeket, utóbbiakba ugyanis beletartoznak többek között a szülőktől kapott támogatások, az alkalmi vagy rendszeres munkával szerzett keresetek, az esetleges ösztöndíjak, illetve az egyéb bevételek is.
A 2012 óta eltelt időszakban minden negyedévben elkészült felmérés szerint a fiatalok személyes jövedelme 2017 közepéig 100 ezer forint alatt volt – mégpedig a 70-90 ezres sávban mozgott – , azt követően lépte át a 100 ezer forintos szintet, 2021 elejétől a múlt év végéig pedig 120-140 ezer forintot tett ki.
A fiatalok 20 százalékának semmilyen jövedelme nincs
A friss felmérésből az is kiderül, hogy a fiatalok ötödének, azaz 20 százalékának semmilyen személyes jövedelme nincs, 16 százalékuk 50 ezer forint alatti összegről, 9 százalékuk 50-74 ezer forintról, 5 százalékuk pedig 75-99 ezer forintról beszélt.
Szintén 20 százalékuk mondta azt, hogy 100-199 ezer forint közötti összeghez jut havonta. További 20 százalék került a 200-299 ezres kategóriába, míg a válaszadók tizede beszélt több mint 300 ezres összegről.
A személyes jövedelmek mediánja 87 ezer forint volt, vagyis a 19-29 évesek fele ennél nagyobb összeghez jut minden hónapban, a többiek ennél kevesebbet kapnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismét meglepi a világot Venezuela
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek