Az MGE szerint az adatok azt mutatják, hogy idén folytatódik az újautó-eladások növekedése, 2017-ben várhatóan több mint százezer új személygépkocsit helyeznek majd forgalomba. Emellett folytatódik a magán vásárlók visszatérése a piacra, arányuk már meghaladja a 30 százalékot.
A közleményben kiemelték, hogy a kishaszon jármű piacon az első félévi 12,0 százalékos visszaesés a tavalyi magas bázissal magyarázható, amelyben a közben beszüntetett növekedési hitelprogramban (nhp) hatása jelentős volt. (Felpörgött a lengyel autókereskedelem.)
Kapcsolódó
A nagyhaszon járműveknél a visszaesés megfordult, 8,5 százalékos növekedést mutatnak az első héthavi adatok - írja az MTI.
A motorkerékpár piac továbbra is igen gyenge, a júliusi 28,8 százalékos növekedés ellenére, az első hét havi adatok 3,6 százalékos növekedést mutatnak. Ennek a járműfajtának az értékesítését nagyban befolyásolja az időjárás szezonalitása. A helyzet javítása érdekében fontos lenne a robogó azonosítás megoldása és a regisztrációs adó kiigazítása a használati kétkerekűek esetében, valamint javítani kellene még a robogókhoz szükséges "B" kategóriás jogosítvány megszerzésének a folyamatát - tették hozzá.
A nehéz pótkocsik forgalmazását tekintve a piac mintegy 20 százalékkal nőtt tavaly és a bővülés idén is folytatódott. Mindez az alacsony piaci kamatoknak, illetve a megnövekedett fuvarmegbízásoknak és új piaci szereplők megjelenésének köszönhető - áll az MGE közleményében.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki