A Jobbik országos elnöksége úgy döntött, hogy vállalva a politikai és személyi felelősséget az EP-választás eredményéért, nem tölti ki a teljes mandátumát, hanem előrehozott tisztújítást ír ki - írják.
A tisztújításra az önkormányzati választások utáni hónapot jelölte ki a párt küldöttjeiből álló Országos Választmány. Az őszi tisztújításig a Jobbik országos elnöksége teljes jogkörrel fogja ellátni a feladatait.
Hétfőn még azt mondta a párt jelenlegi elnöke, Sneider Tamás az Indexnek, hogy nem mond le, mert nem akarja elkövetni azt a hibát, amit Vona Gábor a tavalyi országgyűlési választások után.
Varga-Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési képviselője ugyanakkor a Mandinernek azt nyilatkozta: "Ha én lennék ebben a helyzetben mint elnök, én biztos azonnal felajánlottam volna a lemondásomat"
Miután ezt a kormányzati média úgy értelmezte, hogy Varga-Damm és mások is sürgetik az elnök lemondását, a jobbikos képviselőnő szerdán külön közleményében azt írta az MTI-nek, ő csak arról beszélt, mit tenne, ha ő lenne ilyen helyzetben, amúgy is csak a lemondás felajánlásáról beszélt, ami semmiképpen nem jelenti azt, hogy ne lenne az elnöknek maradása.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ez még nem tavasz, van benne egy bökkenő
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az