Közölte: a két-négy héten belül megrendezendő tanácskozás két napirendi pontja "a Jobbik megszűnésének lehetősége", ami a parlamenti frakció végét is jelentené, a másik "a nemzeti ellenállás folytatásának megtárgyalása".
Akármi történik, nem adjuk fel a harcot, nem adjuk fel a küzdelmet, mert ez a kötelességünk - fogalmazott az MTI tudósítása szerint.
Sneider Tamás elmondta: az eddig kirótt, összesen mintegy egymilliárd forintnyi szankció behajtása ellehetetleníti érdemi részvételüket az európai parlamenti választási kampányban.
Szerinte a hatalom azért bünteti őket, mert fél, hogy a közvélemény-kutatások eredményei alapján "nem három, hanem akár négy képviselője is lehet a Jobbiknak" Brüsszelben.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?