A budai kerület közgyűlése még idén áprilisban döntött úgy, hogy saját leharcolt járdatakarító gépeik helyett nem újat vásárolnak, hanem takarítási szolgáltatást vesznek igénybe.
Az önkormányzat előző vezetése akkor úgy becsülte, hogy 4 járdatisztító gép 8 hónap nyári és 4 hónap téli üzemidővel, 80 ezer négyzetméter járda tisztításával, illetve sikosságmentesítésével (anyagköltséggel együtt), az összegyűjtött hulladék kezelésével nettó 130 millió forintot emészthet fel.
Kapcsolódó
A testület meg is szavazott 2019-re 75, 2020-tól 2022-ig pedig évi 130 millió forintot erre a célra.
Az önkormányzat augusztus elsején kiírta a tendert, egy hónapos határidővel. Bár az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben nincs nyoma annak, hogy miként alakult a közbeszerzés sorsa, a II. kerületi önkormányzat jövő keddi ülésének napirendjei között szerepel egy előterjesztés a takarítási szerződéssel kapcsolatban.
Ebből kiderül, hogy a határidőig csak egy ajánlat érkezett be, amely meghaladja a 130 millió forintos keretösszeget. Mivel azonban a kerület nem kíván lemondani erről a szolgáltatásról, ráadásul a korábbiaknál magasabb színvonalon, ezért meg kell emelni a keretet.
Az Őrsi Gergely polgármester által jegyzett határozati javaslat a 130 millión felül további évi 34 millió forintot biztosítana erre a célra.
Legolvasottabb
Ha akarták volna, a magyar drogmilliárdosok simán kifizethették volna a havi nyugdíjakat - mikor jön itt is a háború?
Visszanyalt a fagyi: újabb devizahiteles nyert pert, megkopasztja a bankot a győztes ügyfél
Összeomlás szélén egy kulcságazat: 63 ezer munkahely forog kockán
Komolyan megsérült Fico különgépe, amely Brüsszelbe szállította a szlovák kormányfőt
Oroszország bepöccent: háborús uszítással vádolja az uniót
Vége a jó időknek? Látványosan esik az állampapírok hozama
Csalókat csalt csapdába a nyugdíjas férfi
Nagy dobással érkezett az OTP, sokan örülhetnek
A hivatal szerint tízezrek, a valóságban százezrek hagyják el az országot