Az egyenleg értéke 21 millió euróval magasabb, mint a márciusban kiadott első becslésben szereplő érték. A KSH március 8-án kiadott első becslése szerint januárban a kivitel euróban számolt értéke 1,0, az importé 4,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Tavaly, egész évben az export euróban 7,1, az import 5,4 százalékkal nőtt, a kereskedelmi többlet 1,844 milliárd euróval 8,118 milliárd euróra emelkedett.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban