A New V4lley Regionális Digitális Tudásközpont feladata az lesz, hogy a V4-országok miniszterelnökei által februárban aláírt krakkói nyilatkozatban megfogalmazott, a kelet-közép-európai régió digitális átalakulását elősegítése. A tudásközpontban Magyarországot az IVSZ - Szövetség a digitális gazdaságért képviseli, létrehozását az IVSZ által szervezett SMART 2021 hibrid konferencia részét képező SMART Region: A New V4lley Emerges eseményen jelentették be a V4-országokban működő infokommunikációs iparágat képviselő szervezetek.
Az erről kiadott közlemény szerint a tudásközpont létrehozása tovább erősíti a korábban már megkezdett többoldalú szakmai együttműködést a V4-ek, illetve potenciálisan valamennyi közép-kelet-európai ország IKT szektorának fejlesztésében résztvevő szervezetek képviselői között, támogatva a digitalizáció által vezérelt gazdasági fejlődést, javítva az országok versenyképességét, elősegítve a régió digitális transzformációját.
A régió cégei számára a kitörést az jelenti, hogy az egy évszázada mesterségesen felaprózott piacok minden szempontból egységessé váljanak - vélekedett Vinnai Balázs, az IVSZ elnöke. A méretek növelésével és a verseny fokozásával, valamint a digitalizáció nyújtotta képességekkel igazi boom előtt állhat a tág értelemben vett V4-régió, amelynek jó esélye van arra, hogy Európa Szilícium-völgyévé váljon - tette hozzá az IVSZ elnöke.
A szövetég szerint a régióban működő infokommunikációs iparági szervezetek együttműködése terén újabb jelentős lépésnek tekinthető a New V4lley létrejötte, mivel a központ hatékonyabbá teheti a jó gyakorlatok, az innovatív ötletek megosztását a visegrádi országok között. Emellett a tudásközpont kiemelt célja, hogy a V4-ek kormányait támogassa a szakpolitikai szintű együttműködésekben az IKT-szervezetek, tanácsadó cégek és kormányzati intézmények részvételével működő platformon keresztül.
A tudásközpont létrehozása kapcsán az egyik kiemelt cél a digitális gazdaság minél pontosabb, egységes módszertan alapján történő mérése az érintett országokban. A megfelelő, egymással összevethető mérőszámok, valamint az egységes kutatási és mérési módszerek elengedhetetlenek a digitális stratégiák meghatározásához és összehangolásához.
Legolvasottabb
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés