A felhőmegoldások terjedése és az IT-biztonság fokozódó szerepe is világszerte egyre komolyabb infrastruktúrát követel meg. Ez a trend Magyarországra is érvényes, az Invitech éppen ezért bővítette most hazánk legmodernebb adatközpontját – áll az Invitech telekommunikációs és infrastruktúra megoldásszállító közleményében.
Az infokommunikációs társaság jelenleg 5 adatközponttal rendelkezik, ebből 4 Budapesten, egy pedig vidéken található, most már összesen mintegy 4000 négyzetméternyi alapterületen. Ezek fő funkciói, hogy a cég ügyfelei, azaz a közép- és nagyvállalatok, multinacionális társaságok vagy intézmények, illetve a belföldi, valamint a nemzetközi távközlési- és tartalomszolgáltatók évről évre nagyobb számítási kapacitásokat tudjanak használni, szervereiket elhelyezzék, az itt található infrastruktúrára alapozva felhőalapú technológiákat, IT-biztonsági szolgáltatásokat, vagy tartalékkapacitásokat vegyenek igénybe.
A társaság most a főváros X. kerületében található datacenterében, a DC10-ben adott át új termeket, melyekben mintegy 10 000 új szerver helyezhető el, felkészülve jelenlegi és jövőbeni ügyfeleinek, a nemzetközi trendekbe illeszkedő igényeire. Érdemes megemlíteni, hogy Magyarországon kizárólag ebben a létesítményben találhatóak TIERIII-as minősítésű géptermek is, azaz a nemzetközileg elfogadott követelményrendszer szerint, ma hazánkban ebben az adatközpontban garantálható a legmagasabb szintű minősített biztonság.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban