A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
A Tescót háromszáz forinttal, a Corát egy ezressel verte az Auchan húsvéti kosara, amelyet a Napi Gazdaság szezonális termékekből állított össze. A 12 tételnél a jelenlegi árkülönbség jelentős, ráadásul a kosár ára sem volt magas. A Tesco meglepő módon az apróságokon, a kosárértékben néhány száz forint erejéig szerepet játszó termékeken gyűjtötte össze a 300 forintos hátrányát úgy, hogy például a Kinder tojás és a Coca-Cola kétliteres kiszerelésének ára csak akkor lett volna versenyképes az Auchanéval, ha részt veszünk az akcióban és egy helyett négyet dobunk a termékekből a kosárba. Ekkor körülbelül 200 forint (2,7 százalék) lett volna a két lánc közt az árkülönbség.
A Cora a stratégiai termékekben rendre hozta a konkurensek árát, ugyanakkor magas volt a primőr, a kóla és a margarin ára. Cserébe viszont a törökbálinti Corában volt a legkényelmesebb a bevásárlás, ami vélhetően sovány vigasz az áruház jelenlegi tulajdonosának. (A Cora hát üzletére ajánlatot tett az Auchan Magyarország Kft., és ha az uniós versenyhivatal rábólint a fúzióra, a Cora idén tulajdonost vált, így jelenleg talán nem is érdeke, hogy árdiktálói szereppel próbálkozzon.) Az idei kosárban szinte azonnal szemet szúrt, hogy egyik lánc sem mert "ujjat húzni" a Pickkel, a gyár füstölt kötözött sonkáját mind a három lánc 1850 forintért adta. A márka nélküli füstölt csülökben már mutatkozott némi izgalom (az összehasonlíthatatlanság miatt nem ez került a kosárba), az Auchan és a Cora 750 forint körül tartotta a termék árát, a Tesco viszont jócskán 700 forint alá ment a kilójával.
A Napi Gazdaság különböző kosárszámításainak egy évtizede alatt megszokottá vált, hogy a Rama margarin rendszerint a Cora törökbálinti áruházában a legjobb árú, most azonban meglepetésre épp 10 százalékkal haladta meg a konkurens árszintjét. Az Univer viszont bízik a Corában, ott volt a legolcsóbb a gyártó csemege tormája. Ami viszont kérdéseket vet fel, az az, hogy az Auchan, a Nagyi titka réteslisztet hogy tudja 60-70 forinttal olcsóbban értékesíteni, mint a többiek. Az Unicum mindig is "húzótermék" volt az ünnepek előtti kosárban, most azonban csak a Tesco és az Auchan birkózott egymással e fronton, mindkettő akciósan 2149 forintért kínálta a félliteres kiszerelést. A Cora ennél a terméknél, úgy tűnik, nem akart volument generálni; mivel húsvétkor amúgy is fogy az Unicum, profitot szeretne rajta, így 2619 forintért kínálta, ez erősen megdobta a kosár értékét.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?