Mégsem a kormányhivatalok dolgozói viszik ki a 10 ezer forintot. A szakszervezettel folytatott ma délelőtti tárgyaláson Lázár János azt mondta, nem a járási kormányhivatalok munkatársaival juttatják el a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintos Erzsébet-utalványokat, tudta meg az atv-hu az egyeztetésen résztvevő Boros Péternétől.
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke a portálnak azt mondta, Lázár elfogadta az érdekképviselet érveit, és visszakozott az eredeti elképzeléstől. Arról, hogy ezek után miként juttatják el az utalványokat az érintetteknek, a miniszter ad tájékoztatást.
Orbán Viktor miniszterelnök a múlt héten jelentette be, hogy karácsonyig minden nyugdíjas kap 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt. A kézbesítéssel kapcsolatban akkor az a döntés született, hogy a Posta helyett a kormányhivatalok munkatársainak kell kivinniük az utalványokat. Ez azonban komoly ellenállásba ütközött.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban