Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán az MTI-hez eljuttatott előrejelzése szerint csütörtökön csak gomoly- és fátyolfelhők zavarhatják időnként a napsütést, de csapadék nem várható. A Dunántúl északnyugati felén (főként a Kisalföldön, Alpokalján) több helyen viharossá fokozódhat a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 14-22, a legmagasabb hőmérséklet 30-35 fok között valószínű.
A napi középhőmérséklet csütörtökön több helyen 25 Celsius-fok körül alakulhat. Emiatt a fővárosra és Pest megyére továbbá Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
A meteorológiai szolgálat honlapján azt írta: az előttünk álló - az évszakhoz képest - szokatlanul meleg időszak az 1947-es hőhullámmal "verseng", jó néhány napi és budapesti rekordot ez az év tart szeptember 12. és 19. között.
Mint kiemelték: szeptember közepén az átlagos csúcshőmérséklet 21, míg a minimumértékek általában 10-11 fok körül alakulnak az év ezen időszakában. Miután az előrejelzések alapján a most következő napokban folytatódik az ilyenkor szokásosnál mintegy 10-12 fokkal átlag fölötti meleg, így több napi melegrekord is megdőlhet - írta a meteorológiai szolgálat.
Várhatóan péntekre virradóra gyengül a légmozgás és a Dunántúlra már kissé hűvösebb levegő is érkezik - tették hozzá.
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
A szélenergiát kellene erőltetni, a földgáztól megszabadulni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”