Az ITM szerint 2017-ben 14 ezer felsőoktatásban oktatót és kutatót érintett a kormány komplex, 27 százalékos béremelési programja.
Kapcsolódó
A szakképzésben foglalkoztatottak keresete 2020 nyarán átlagosan 30 százalékkal nőtt. 2021 őszén és 2022 elején az alapítványi, egyházi és állami egyetemek, főiskolák dolgozói egyaránt 30 százalékot meghaladó mértékű béremelésben részesülnek. A kormány és az Országgyűlés minden ehhez szükséges jogszabályi és finanszírozási feltételt megteremtett az elmúlt évben.
„Tavaly a GDP közel 1,3 százaléka hasznosult az egyetemeken. 2022-ben a több mint ezermilliárd forintos fejlesztési forrásokat is beleértve ez az arány 2 százalék közelébe nő. Magyarország ezzel a felsőoktatási ráfordításokban éllovasnak számít Európában” – írta Bódis József.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban