A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat a Gazdaságvédelmi Alapból 154 milliárd 393 millió forintot csoportosított át. Legtöbbet a turisztikai fejlesztési célelőirányzat kapta, 77 milliárd 805 millió forinttal. A kiemelt közúti projektek 55 milliárd, míg a vasúthálózat fejlesztése 13 milliárd 450 millió forinthoz jutott.
A Központi Maradványelszámolási Alapból 1 milliárd 671 millió forint került felhasználásra. Ebből a Magyar Államkincstár 850,6 millió, míg a Nemzeti Sportközpontok 520,7 millió forintot kapott.
A Rendkívüli kormányzati intézkedéseket csökkentő 1 milliárd 701 millió forint egészét a Bethlen Gábor Alap kapta.
A Járvány Elleni Védekezési Alap tartalékából 3 milliárd 464 millió forintot vett el a kormány. Ebből a hulladékgazdálkodási feladatok támogatása 3 milliárd forintot tett ki, a maradék az Innovációs és Technológiai Minisztérium igazgatásán belül, személyi juttatásokra fordítható.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető