A kormány rengeteg pénzt mozgatott meg az esti határozatával, összesen 196 milliárd forintot csoportosított át - írta meg elsőként az Mfor.hu.
Ebből 126 milliárdot a koronavírus-járvány miatti válsághelyzet ellensúlyozására létrehozott Gazdaságvédelmi alapból vonták el, továbbá 69 milliárdot a Központi Maradványelszámolási Alapból és 1,1 milliárdot a Járvány Elleni Védekezés Központi Tartalékából - az utóbbi összeg teljes egészében a most éppen a pénzügyi tárca felügyelete alatt működő Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság személyi, dologi és beruházási kiadásaira megy el.
A Gazdaságvédelmi alapból elvont összeget több célra fordítják, a jelentősebb tételek között van
- 50 milliárd forint a járvány következményei miatt létrehozott versenyképesség-növelő támogatásra (ezt a keretet egyszer már megemelték 100 milliárdra),
- 23 milliárd forint a határon túli gazdaságfejlesztésre és a Nyugat-Balkán beruházási támogatásra (az előbbire korábban már 36,5 milliárdot jóváhagytak),
- 18 milliárd forint a Magyar Honvédségnek,
- 6,6 milliárd forint az olimpiai mozgalommal összefüggésben utánpótlás-nevelésre,
- 2,2 milliárd forint a veszprémi uszoda beruházására,
- 2,4 milliárd forint az űrtevékenység támogatására,
- 5,2 milliárd forint a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnak.
A Központi Maradványelszámolási Alapból átcsoportosított pénzből többek közt
- 52 milliárd forintot kap a Magyar Honvédség beruházásra és 13,9 milliárdot dologi kiadásokra.
- 942 millió forinthoz jutnak a honvédelmi tárca egyéb szervezetei.
- 142 millió forint megy a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kiadásaira.
- 733 millió forint támogatást kap Karcag önkormányzata ingatlanvásárlásra.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban