bérkövetelésekkel állnak elő, amit a cégek nem tudnak kitermelni.
A megye gazdasági szeplőinek a foglalkoztatási problémák okozzák az egyik legtöbb gondot. Az itt működő cégek már nem csak Béccsel, Burgenlanddal, hanem a pozsonyi régióval is versenyeznek, hogy itthon tartsák a dolgozóikat. Ma ez szinte lehetetlen feladat, ugyanis a magyar vállalkozások átlagosan a burgenlandi jövedelmeknek az 55 százalékát, a bécsieknek 28 százalékát, a szlovákiai pozsonyi régió béreinek 51 százalékát képesek fizetni.
A GDP-t tekintve a burgenlandi régió teljesítményének 44 százalékát, a pozsonyinak 28 százalékát tudjuk itt megtermelni. Ehhez hozzáteszem, hogy 10 éve még a pozsonyi terület által megtermelt GDP 61 százalékát állítottuk elő Győr-Moson-Sopron megyében, ez ment le mára 28 százalékra. Pozsony óriásit lépett előre. Nekünk is változtatni kell, ha meg akarjuk tartani a szakképzett munkaerőt. Változtatni pedig csak akkor tudunk, ha javul a hatékonyság és magasabb lesz a hozzáadott érték.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el