A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a kivitelezéshez kapcsolódó terelés kiépítését a Budapest felé vezető oldalon kezdi el június 28-án a műszaki átjárók bontásával. Szombaton és vasárnap a külső sávban a sárga ideiglenes jeleket ragasztják fel, ekkor egy sávon, a leállósávon haladhat majd a forgalom.
A Győr felé tartó oldalon pedig július 2-án, hétfőn alakítják ki a munkaterületet, ekkor sávelhúzással egy forgalmi sávot már átterelnek a szakemberek a főváros felé tartó irányra. A marási-bontási munkák pedig július 3-án, kedden kezdődhetnek el - olvasható a portálon.
2+1+1 sávos forgalomterelés lesz érvényben
Az összesen 12 kilométert érintő felújítás három ütemben, szakaszosan valósul meg. A Győr felé vezető oldalon zajló munkálatok során először a külső és a kapaszkodó sáv felújítására kerül sor, majd ezt követően végzik el a belső sáv felújítását. A kivitelezés ideje alatt a lehetséges helyszíneken, ahol a leállósáv és a külső sáv teherbírása engedi, ott úgynevezett 2+1+1 sávos forgalomterelés lesz érvényben.
Ez azt jelenti, hogy a Budapest felé vezető oldalon a forgalom a leálló- és külső sávon haladhat, a Győr felé vezető oldalról pedig egy sávot átterelnek a főváros felé vezető oldal belső sávjára, míg a munkavégzés mellett a Hegyeshalom felé vezető oldalon a belső vagy a külső sávot használhatják majd a közlekedők. Vagyis ezzel a módszerrel a lehetséges helyeken a pálya 2x2 sávos áteresztő kapacitása megmaradhat a felújítás mellett is.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerint az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a cég Útinform szolgálatánál a +36-1-336-2400-s telefonszámon, illetve a www.utinform.hu weboldalon.
Fotó: Napi.hu
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy