Az egészségügyi integráció jó példáját valósította meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Szervezési és Szolgáltató Holding Zrt., amely mára négy kórházat magában foglaló rendszerré vált. Tóth Lajos Barna, a holding szakmai főigazgatója a Napi Gazdaság egészségügyi konferenciáján elmondta, az integráció stabilabb gazdasági működést, magas szakmai színvonalat és növekvő dolgozói elégedettséget eredményezett. A holding létrehozásáhozz Tóth szerint az a jelenség járult hozzá 2009-ben, hogy a kórházak ellenérdekeltnek bizonyultak a fejlesztések közös megvalósításában vagy összegangolásában, illetve a betegutak átláthatatlanok voltak, hiányzott a regionális egészségpolitika. Két évvel ezelőtt a megye betegeinek 16 százaléka keresett ellátást a megyén kívül, ez az arány mára 6 százalékra csökkent - tette hozzá Tóth. A holding jelenleg több mint 3300 ággyal és 5000 dolgozóval rendelkezik, ezzel Magyarország legnagyobb integráltan működő egészségügyi rendszere jött létre.
A főigazgató szerint a rendszer kialakításának alapeleme a dolgozói elégedettség emelése, a minőségi munka érdekeltségének megteremtése. A gazdasági és betegellátási struktúra átalakítása, illetve az új szervezeti rendszer kialakítása mellett az intézmények között folyamatos információáramlást alakítottak ki, az üzleti terveket pedig negyedévente felülvizsgálják, folyamatos az ellenőrzés és a fejlesztés, mindez pedig a betegellátás minőségének javulását eredményezte - hangsúlyozta Tóth.
Mindennek jegyében bizonyos kórházakban a meghatározott színvonalat (és esetszámot) el nem érő ellátási formákat leállították, mivel bizonyos beavatkozások elvégzéséhez megfelelően nagy esetszámra van szükség, a betegutak egyértelműsítése érdekében pedig több száz protokollt alakítottak ki a holdingon belül. Emellett valódi vállalati struktúrává alakították az intézményrendszert, ennek egyik legfontosabb eleme az osztályvezető főorvosi pozíció határozott idejűvé - öt éves időtartamúvá - tétele volt. A posztot elnyerők tevékenységét negyedévente és évente értékelik, nem megfelelő eredmények esetén pedig felmentésre számíthatnak. A másik oldalon egy egyedülálló vezetőképzési struktúra áll - tette hozzá a főigazgató.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető