A legnagyobb megtakarítást biztosító adózási forma kiválasztásában segít a cégeknek a Nemzetgazdasági Minisztérium kiva-kalkulátora. Minden cégnek megéri a próbaszámításokat elvégezni, hiszen a kisvállalati adó választásával az áttérésre jogosult, foglalkoztatottal rendelkező cégeknek több mint 80 százaléka jobban jár - adta hírül a tárca.
Annak a cégnek mindenképp érdemes átgondolni a kivára-váltást, amelyiknek a bértömege nagyobb a nyereségénél. Azoknak is érdemes újraszámolni, akik cégben tartják a nyereségüket, mert a kiva szabályai szerint a visszaforgatott nyereséget nem kell leadózni. Ebben segít most a frissített kiva-kalkulátor, amely kiszámítja, hogy mennyi közterhet lehet megtakarítani ezzel a speciális adózási móddal. Ugyan kivára váltani bármikor év közben is lehet, de a 2017-es zárás miatt év végén egyszerűbb az átállás.
A szabályok 2017-es változásainak köszönhetően a 2016 végihez képest több mint a duplájára nőtt a kivások száma. A gazdasági tárca számításai szerint jövőre is sok vállalkozás dönt majd a kiva mellett - különös tekintettel arra, hogy 2018-tól még kevesebb kisvállalati adót kell fizetni. A jelenleg 15 ezer kivás cégnél az adó mértékének egy százalékpontos csökkentése mintegy 2 milliárd forintot hagy. Annak a cégnek, amelynek a bértömege nagyobb a nyereségénél, vagy amelyik növekedésre fordítja vissza a nyereségét, mindenképp érdemes 10 percet szánni a kitöltésre.
A kivát azok a legfeljebb 50 főt alkalmazó vállalkozások választhatják, melyek előző évi bevétele, illetve a mérlegfőösszege nem haladja meg az ötszázmillió forintot. A kisvállalati adó mértéke jövőre a törvény által meghatározott adóalap 13 százaléka, melynek teljesítésével a cég mentesül a társasági adó, a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól.
Címlapkép forrása: shutterstock
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Csorba Dániel ingatlanszakértő: 2025-ben nőhet az ingatlanpiac, de 2026-tól nagyon félnek

Ennyit tud utazásra költeni a magyar

Zúgolódik a szakma: teljesen használhatatlanok az új munkaegészségügyi szabályok

Döntött a Fitch: kimondták az ítéletet az EU-ról

Alábbhagyott a kezdeti fanyalgás, rákaptunk a palackvisszaváltásra

Hatalmas a hajsza a felvételizőkért

Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)

500 bruttó a kezdőbér, gyors az előrelépés mérnökinformatikus diplomával

500-600 ezres a kezdő bér, ráadásul egy éven belül 30 százalékkal emelkedhet a gépészmérnökök fizetése
