A hitelbiztosítéki nyilvántartásról szóló kormányjavaslatot 294 igen szavazattal, egy nem ellenében és 36 tartózkodás mellett fogadta el a Ház. A 2014. március 15-én hatályba lépő új polgári törvénykönyvhöz számos részletszabályt kell megalkotni, ezek sorába tartozik a hitelbiztosítéki nyilvántartásé is.
Ha valaki ingóságot zálogosít el, akkor azt a Magyar Országos Közjegyzői Kamara által vezetett zálogjogi nyilvántartásba kell bevezetni. Harmadik személy innen szerezhet tudomást arról, hogy az adott ingóság tehermentes vagy zálogjog terheli.
Jelenleg a nyilvántartásba csak közjegyzők jegyezhetik be a zálogjogot, az általuk hitelesített zálogszerződés alapján.
Az új hitelbiztosítéki nyilvántartásba ezzel szemben a zálogszerződés felei vagy törvényes képviselőik jegyezhetik be a zálogjogot az interneten. Ha a zálogjogosult kezdeményezi a bejegyzést, azt csak a zálogkötelezett hozzájárulásával teheti meg, míg a törlésnél fordított a helyzet. A hitelbiztosítéki rendszert a közjegyzői kamara hozza létre és üzemelteti naponta reggel 8 és este 8 óra között.
A bejegyzés menete a következő: akik zálogjogosultként vagy -kötelezettként használni akarják a rendszert, azoknak regisztrálniuk kell. A megadott adatok valódiságáról közjegyző előtt kell nyilatkozniuk. A nyilvántartás - amelyben személyre lehet keresni - csak a zálogjog bejegyzésének tényét tanúsítja hitelesen, a valódiságát nem.
A kívülállók - attól függően, hogy milyen mélységig akarnak keresni - az interneten szabadon vagy személyi adataik megadásával léphetnek be a nyilvántartásba.
Bármilyen ingóságon fennálló követelés csak a hitelbiztosítéki nyilvántartásba való bejegyzéssel zálogosítható el. Az új Ptk. kiemeli, hogy ebbe a nyilvántartásba kell bejegyezni a tulajdonjog fenntartásával történő eladást, a lízing- továbbá a faktoring szerződéseket is.
A bejegyzésért fizetniük kell az érintetteknek, és csak azután lesz érvényes a bejegyzés, ha a díj megérkezik a közjegyzői kamara számlájára. A fizetendő díjat miniszteri rendelet állapítja meg.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra