Az indítvány új szabályozást vezet be a népszavazási kezdeményezések benyújtására, alapját a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) és a Nemzeti Választási Iroda javaslatai jelentik. A tervezett módosítások lényege, hogy megszüntetik népszavazás kezdeményezésekor a káros versengést és lehetővé teszik a párhuzamos aláírásgyűjtést.
A tárcavezető célként jelölte meg a kezdeményezések benyújtására vonatkozó moratórium jelentős enyhítését. E szerint állampolgári kezdeményezés esetén mindaddig lenne lehetőség azonos tárgyú kérdés benyújtására, amíg az NVB nem hitelesíti jogerősen a másik kérdéshez beadott, megfelelő számú - azaz 200 ezer - érvényes aláírást. A jogerős döntés után újabb, azonos tárgyú kérdést nem lehet benyújtani és a már folyamatban lévő aláírásgyűjtést is be kell szüntetni.
A javaslat értelmében a kormány és a köztársasági elnök nem kezdeményezhetne népszavazást olyan ügyben, amelyben már folyamatban van az aláírásgyűjtés.
Újdonság, hogy támogató aláírásokat az országgyűlési választásokon használt ajánlóívekhez hasonló, egyedi azonosítóval ellátott íveken lehetne gyűjteni. Trócsányi ezt azzal indokolta, hogy a szervezők megszabadulnak az ívek másolásával járó költségektől, a választási irodák pedig jó minőségű, szkenneléssel feldolgozható íveket ellenőrizhetnének. Emellett adatvédelmi szempontból is előnyt jelent, hogy a gyűjtési időszak végén valamennyi ívvel el kell számolniuk a szervezőknek - magyarázta a miniszter.
A jogszabály a kihirdetését követő napon lépne hatályba.bzsm bdó
MTI 2016. április 1., péntek 14:46
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?