Péntek estére már a záporok, zivatarok jórészt megszűnnek, de főleg az ország északi felén sok marad a felhő, és az északkeleti határ közelében még hajnalban is kialakulhat kisebb zápor. Általában gyenge marad a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban 13 és 19 fok között alakul. A hidegre érzékeny helyeken 10 fok alá is lehűlhet a levegő - írja az OMSZ előrejelzésében a Met.hu-n.
Szombaton jobbára napos idő lesz kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az ország északkeleti harmadán lesz ezekből több, így arra lehetnek záporok, zivatarok. A déli, délnyugati szél a Dunántúlon megélénkül, másutt mérsékelt marad a légáramlás. Zivatarok környezetében átmenetileg erős vagy viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul.
Vasárnap napos lesz az idő fátyolfelhőkkel, majd a déli óráktól északnyugat, észak felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de inkább csak északon, északnyugaton valószínű helyenként zápor, zivatar. A szél délnyugatiról egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, többfelé megélénkül, zivatar környezetében pedig erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 34 fok között alakul.
A Balaton Siófoknál 21, a Velencei-tó Agárdnál 23, a Tisza-tó Abádszalókon 23 fokos.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az