Pomázi Gyula az MTI-hez eljuttatott tájékoztatóban kifejtette, hogy a hamis parfümök allergiás reakciókat, kiütéseket, asztmát, de akár arcüregi problémákat is okozhatnak. Vásárláskor ezért meg kell vizsgálni a csomagolást. A laza, gyűrött vagy hiányzó celofán elárulja a hamisítványt, míg eredeti terméken nincs hiba, elütés, nem csúsznak el rajta a betűk. A feltűnően olcsó parfümöket szintén nem tanácsos megvenni.
A közleményben hangsúlyozták, hogy az Európai Bizottság adatai szerint 2017-ben, és 2018-ban 18 millió eurós kárt okoztak a legális gyártóknak, kereskedőknek a kétes eredetű, túlnyomórészt Törökországból érkező termékek. Magyarországon a legutóbbi vizsgálat szerint a veszteség 2015 és 2018 között elérte a 800 millió forintot.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal azóta is jelentős mennyiségben foglal le ilyen tételeket, az elmúlt hónapban például 15 ezer hamis illatszert találtak egy budapesti raktárban.
Ugyanakkor a vásárlók évről évre tudatosabbak; egy belföldi felmérés szerint 2011-ben még csupán 66 százalékuk utasította el a bizonytalan eredetű illatszereket, tavaly viszont már 86 százalékuk. Ilyen termékeket főképp az utcán, piacokon vásárolnak, de egyre nagyobb az internetes beszerzések aránya is. Legnagyobb biztonsággal az ellenőrzött üzletekben, áruházláncokban lehet megfelelő minőségű kölnit vásárolni - jegyezte meg Pomázi Gyula.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek