A világranglistán ötödik dél-amerikai rivális Edinson Cavani és Brian Rodriguez góljaival bő húsz perc alatt kétgólos előnyre tett szert, majd a 24. percben Szalai Ádám lőtte az új stadion első magyar találatát, amellyel a végeredményt is beállította - írja az MTI. Marco Rossi szövetségi kapitány két újoncot is avatott, a 71. percben Szalai Attilát, míg a 75. percben Nagy Zsoltot cserélte be.
A magyarok történetük során először kaptak ki Uruguaytól, eddig egy győzelem mellett kétszer döntetlent játszottak.
A válogatott legközelebb kedden Wales vendégeként lép pályára sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, ugyanis győzelemmel kijut a jövő évi, részben budapesti rendezésű kontinensviadalra.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?