Egy hónapig ült a Robinson Környezet- és Természetvédelmi Egyesület keresetén a bíróság, amelyben a környezetvédők azt szeretnék elérni, hogy a Kiskunlacháza XXVI. bányatelek kitermeléséhez idén kiadott környezetvédelmi engedélyről szóló határozatot a bíróság függessze fel a közigazgatási per végéig - írja a Népszava.
A „kitermelés ugyanis az eljárás végére olyan méreteket ölthet, hogy az eredeti állapot helyreállítása már nem lenne lehetséges”. Aggodalmuk korántsem túlzó, hiszen azt még a bányacég sem tagadta, hogy a kitermelés következtében „a terület tájbeli átrendeződése bekövetkezik”.
A 303 hektáros terület bányászati jogát egy zárt pályázat eredményeként Balázs Attila cége nyerte el. A Kiskunlacháza- Délegyháza közötti területről 35-40 millió tonna kavicsot termelnének ki. A kiadott környezetvédelmi engedély azonban csak az első 90 hektáros ütemre vonatkozik. A Robinson Egyesület szerint ez már önmagában is hibás, hiszen a kitermelés környezeti hatását a hatalmas bányaterület egészét figyelembe véve kellene vizsgálni.
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság első körben nem is járult hozzá a bányászati tevékenységhez, mivel a talajvízszint csökkenése gondokat okozhat a terület mentén fekvő lakóingatlanok vízellátásában. A szomszédos délegyházi önkormányzatot sem győzte meg a dokumentáció. A település polgármestere, Riebl Antal az eljáráshoz benyújtott beadványában „kifejezetten ellenezte” a bányanyitást, az ellenérvek között a talajvízcsökkenés is szerepelt.Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót