Szombaton felhőátvonulásokra lehet számítani általában kevés, de északkeleten és a Nyugat-Dunántúlon több felhővel. Helyenként futó zápor előfordulhat, az Északi-középhegységben és a Bakonyban hózápor is lehet - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.
Éjszaka derült vagy gyengén felhős lesz az ég, főként a Fertő-tó térségében pára-, ködfoltok képződhetnek.
Vasárnap a napsütést kezdetben csak fátyolfelhők zavarják, délutántól nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, estére már csak a keleti határszélen fordulhatnak elő kevésbé felhős körzetek.
Napközben csapadék nem valószínű, azonban kora estétől nyugat felől egyre többfelé érkezik meg a vegyes halmazállapotú csapadék. Az északnyugati szél délutánig többfelé lesz erős, majd estére fokozatosan veszít erejéből a légmozgás.
Vasárnap a déli, délkeleti szél főként az Észak-Dunántúlon erősödik meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -8 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 3 és 6 fok között várható.
Legolvasottabb
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Merénylet után Moszkvában: felébredt a lelőtt szuperkém-tábornok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye