Márton nyáron az MFB Zrt.-től érkezett a vagyonkezelőhöz, korábban a tőzsdéről a Lasselsberger Hungária Kft. felvásárlása miatt távozott Zalakerámia Zrt. vezérigazgatója volt. Megfigyelők szerint már korábbi munkahelye révén is közelebb áll az MNV-t felügyelő Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterhez, mint a két és fél éve főként Fellegi Tamással együtt dolgozó korábbi Keler Zrt.-vezér Horváth.
A leköszönő vezérigazgató, ahogy az elmúlt két évben, úgy most sem kívánt a sajtónak nyilatkozni − lapunk információi szerint azonban távozását nem előzték meg látványos konfliktusok. A technokrata hírében álló volt bankár vagyonkezelőként is az elszámolóháznál megszokott transzparenciaszintet valósította meg, még ha ez nem is párosult különösebb nyilvánossággal.
Horváth az egységes állami vagyonkezelés híve volt, ez a koncepció idén már vereséget szenvedett, amikor törvénnyel hozták létre a honvédelmi tárca vagyonkezelő szervezetét, jelenleg pedig a közigazgatási tárca hasonló szervének felállításáról is szó van. Horváth már lemondott az Aeroplex Közép-európai Légijármű Műszaki Központ Kft. repülőgép-karbantartó fb-elnöki tisztéről, illetve minden bizonnyal távozik a Magyar Posta Zrt. igazgatóságának elnöki posztjáról is. Az állami vagyonkezelő élén egy hónap híján rekordidőt töltött.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat