A helyszínen tartózkodott az elhunyt további két kollégája is, akiket a mentők kórházba szállítottak.
Az eset kapcsán a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt rendelt el nyomozást - olvasható a police.hu-n.
Vigyázni kell a hőségben
A munkahelyi balesetek a hőség miatt is gyakoribbá válhatnak.
A stressz, a kiszáradás szélsőséges esetben életveszélyes is lehet. A hőségnek betudható élettani változások - például figyelmetlenség, fáradékonyság, hosszabb reakcióidő, de akár az izzadságtól csúszós kéz is - munkahelyi balesethez vezethetnek - hívta fel a figyelmet szerdán közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
Tavaly 21,6 ezerre nőtt a munkabalesetek száma, ez 6 százalékos emelkedés az előző évhez képest - derül ki a minisztérium munkavédelmi irányítási főosztályának adataiból. A legtöbb esetet - jóval ezer-ezer felett - a fémfeldolgozás és az élelmiszergyártás területén jelentették be, de több száz baleset történt a gumi- és műanyaggyártásban, illetve a mezőgazdaságban is.
Tavaly 84 halálos kimenetelű munkabaleset történt, ez 19-el több, mint az előző évben.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont