A lap hétfői számában megjelent interjúban az elnök úgy fogalmaz: "az ország sokkal jobb helyzetben van és sokkal nagyobbakat lépett, mint amit a világ elismer. Ma a nemzetközi befektetői és pénzügyi világ egy része azonban bosszúra éhes. Meg akarják büntetni Magyarországot!... Azok, akik az elmúlt másfél év kormányzati döntéseinek a vesztesei - egyes bankok, pénzügyi befektetők, kereskedelmi láncok, energetikai multik -, most bajkeverőknek tartanak minket..."
A hitelfelvétel nehézségeivel kapcsolatos újságírói kérdésre a kamarai elnök azt mondta: "máshol sem működnek jól a pénzpiacok. A kormánynak itt be kell avatkoznia..."

Az MKIK elnöke a vállalkozásoknak kedvezőtlen lépéseket sorolva az áfaemelést és a minimálbér emelés mértékét említette. Hozzátette, ha lesz kompenzáció az pedig "az amúgy is elviselhetetlen" bürokráciát növeli. Problémás az uniós pénzek felhasználásának "volumene". Hangsúlyozta: "a magyar vállalkozók egy józan társadalom, pontosan tudják, kicsi a kormány mozgástere. Bizalmat szavaznak a kabinetnek, de vállalkozóként nagyobb hatékonyságot és eredményeket várnak".
A kötelező kamarai tagság bevezetéséről azt mondta: "a gazdaságban rendet kell tenni, tudni kell, kik a kontárok, s kik a lánctartozás generálói". Parragh László közölte: évi ötezer forint tagsági díjjal kalkulálnak.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?