Az utolsó pillanatokban megpróbálta elkerülni az ütközést a Hableány kapitánya, elforgatta a sétahajó kormányát, hogy kikerülje a minden figyelmeztetés nélkül balról előzni akaró Viking Sigynt, ám elkésett a manőverrel. A szállodahajó utolérte, a hajó tatjának bal oldalához ütközve maga alá gyűrte, majd a víz alatt hosszanti és keresztirányban is megpörgette a Hableányt. A Magyar Nemzet értesülése szerint a hatósági szemlebizottság a Csepeli Szabadkikötőben a sétahajó roncsát vizsgálva ugyanis megállapította egyebek mellett, hogy a kormánylapát 11 fokkal tér ki az egyenestől.
Az ezertonnás Sigyn, 13-14 kilométer/órás sebességgel nekiütközve a negyventonnás Hableánynak, végigroncsolta a sétahajó bal oldalát a tattól a kormányállásig, hatvan centiméteres, félkör alakú mélyedést vájva a félméterenként merevítőoszlopokkal megerősített acéllemezből épült hajótestbe.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vizsgálja a cserbenhagyásnak illetve az elsősegélynyújtás elmulasztásának a lehetőségét is - fejtette ki a lapnak a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. oldalán sértetti képviselőként fellépő ügyvédek egyike, Sógor Zsolt.
Véleménye szerint ha a kiváló manőverezőképességű és hajtómotoronként 2000 lóerős Sigyn azonnal megáll és vízre bocsátja mentőcsónakjait, úgy több ember életét is megmenthették volna. Kérdés az is, hogy a Sigyn mögött egy percen belül a tragédia helyszínére érkező Viking Ingvi személyzete miért nem mentette a vízbe esetteket, miért hajózott át megállás nélkül a roncs felett. Sógor Zsolt azt valószínűsíti, hogy az ügyet várhatóan 2020 márciusáig fejezhetik be, s ezután következhet a vádemelés.
A Viking Sigyn szállodahajó május 29-én, előzés közben letarolta az előtte haladó Hableány sétahajót, amely 35 utassal a fedélzetén azonnal elsüllyedt. A tragédiát hét távol-keleti turista élte túl, hét honfitársuk holttestét egy órán belül kiemelték a vízből. A hajó kétfős magyar személyzete és 26 dél-koreai turista életét vesztette a katasztrófában Három eltűntként nyilvántartott dél-koreai utas holttestét azóta is keresik.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?