Az I. és II. rendű vádlottak, akiknek erre nem volt engedélyük, a IV. rendű vádlott közvetítésével szerezték meg 2017 februárjában a VII. rendű vádlottól annak engedéllyel tartott vadászlőfegyvereit. Az I. és II. rendű vádlottak, akik vadászati jogosultsággal sem rendelkeztek, egy erdőterületen tiltott eszközzel, sörétes lőfegyverrel ejtettek el egy 1 millió forint értékű szarvasbikát. Az állat tetemét ismeretlen helyre szállították, míg a trófeáját és a fegyvereket pedig a IV. rendű vádlott házában rejtették el - ismertette az esetet közleményében a Somogy Megyei Főügyészség.
Ezután az I. és II. rendű vádlottat a rendőrök igazoltatták, ennek során a gépkocsijukban a friss vérnyomokat felfedezték és őket előállították. Erről az I. rendű vádlottól telefonon tudomást szereztek IV., V. és VI. rendű vádlottak, akik a vádlott-társaik ellen szóló bizonyítékokat igyekeztek eltüntetni, két lőfegyvert és egy szarvasbika trófeáját rejtették el.
Kapcsolódó
A rendőrök a 2017. februári intézkedés alkalmával az I. rendű vádlott lakóhelyén megtalálták azokat a fegyvereket is, amelyeket édesapja, a III. rendű vádlott még 2015 nyarát követően adott át neki, pedig tudta, hogy fiának nincs fegyvertartási engedélye.
A nyomozás során kiderült az is, hogy az I. és II. rendű vádlottak 2016 őszén gépkocsival elütöttek egy 34 ezer forint értékű dám szarvasborjút, amelyet szétbontottak, illetve az egyikük 2017 januárjában ellopott egy további trófeás szarvaskoponyát is.
Az ügyészség az I. és II. rendű vádlottal szemben - akik őrizetben is voltak korábban, jelenleg lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt állnak - végrehajtandó börtönt és közügyektől eltiltást, a III., IV. és VII. rendű vádlottakkal szemben felfüggesztett börtönt, az V. és VI. rendű vádlottakkal szemben pedig pénzbüntetést indítványozott - írta Horváth Szilárd főügyész közleményében
A kép forrása: Pexels.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető