Egy 42 éves férfit a zebrán elütötte egy autó. A jobb oldali darabos combcsonttörése 1 centiméteres lábrövidüléssel gyógyult, és több helyen, például a combján hegesedés látható, ami funkcionális zavart okoz. A guggolása megnehezült, járása a jobb lábára enyhén sántító, a lépcsőjárása nehezített. A baleseti eredetű egészségkárosodása 29 százalékos, abban érdemi változás nem várható.
A biztosító - a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) alapján - kifizetett a sérültnek 2,3 millió forintot, de ő ezt kevésnek tartotta, ezért bírósághoz fordult. Egyrészt háztartási kisegítői járadék címén, másrészt mezőgazdasági kisegítő járadék címén kért havi 15-15 ezer forintot, a nem vagyoni kártérítést pedig kérte felemelni 4 millió forintra.
Az elsőfokú bíróság reálisnak tartotta a kért összegeket, tehát megítélte a kétféle járadékot (kétszer havi 15 ezer forintot) a kérelem időpontjától, továbbá az addig eltelt időre kétszer 1 millió 50 ezer forintot állapított meg. Jogosnak tartotta a 4 millió forint nem vagyoni kártérítést is. A sérültnek kisegítőt kellett fogadnia egy ideig a háztartása ellátáshoz, és a tűzifát továbbra sem tudja maga behordani, továbbá a kertészeti munkában is segítségre szorul. Ezért jár neki a háztartási- és a mezőgazdasági kisegítő járadék is, amely a 15-15 ezer forintban nem túlzott - áll az indoklásban.
A biztosító fellebbezett és rá nézve előnyös jogerős ítélet született a másodfokú bíróságon. A havi 15-15 ezer forintos kétféle járadék jogos a kérelem időpontjától. A megelőző időre viszont a ház körüli kisegítői járadék címén csak 90 ezer, míg a mezőgazdasági kisegítői járadék címén csak 45 ezer forint jár neki. Ez úgy jött ki, hogy a háztartásban 6 hónapig szorult segítőre, erre az időszakra egy összegben jár a hatszor havi 15 ezer forint. A mezőgazdasági járadék pedig azért a fele az előbbinek, mivel annak a hat hónapnak egy része télre esett. A nem vagyoni kártérítést pedig 3 millióra csökkentette a másodfokú bíróság.
A jogerős ítélet felülvizsgálatát a sérült kérte a Kúriától, de rosszabbul járt, mintha elfogadta volna azt. A járadékok maradtak ugyan a másodfokú ítéletben meghozottak szerint, viszont a nem vagyoni kártérítés 2 millió forintra tovább csökkent.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?