A gazdasági tárcáknál újfajta hatásköri megoszlás lesz, a Pénzügyminisztériumnak egy válságidőszakban kell a költségvetés fenntarthatóságát biztosítania, így tud erre koncentrálni, a gazdaságfejlesztési kérdések pedig Nagy Mártonnál és Palkovics Lászlónál vannak. Ez olyan egyensúlyt hoz létre, amely a működőképességet szolgálja – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.
Az extraprofitot megcélzó különadóknál a magyar kormány ugyanúgy jár el, mint 2011-2012-ben, egyeztet az érintettekkel, és az adójogszabályokat majd az igényeknek megfelelően fogadják el, ha az állami érdeket nem sértik - fogalmazott a politikus. (Szavait árnyalja, hogy a magyarországi legnagyobb, külföldi tulajdonú kereskedőit képviselő OKSZ szerint az extraprofitadó előkészítésekor tagvállalkozásaikkal nem egyeztettek.)
Nem jó érzés bárkitől megtermelt hasznot elvenni, még akkor sem, ha ez összefüggésben áll a háborúval és a megszokottnál nagyobb bevételt eredményez – fogalmazott a miniszter, aki szerint extraprofit két területen, a bank- és az energiaszektorban biztosan fennáll.
A beruházások elhalasztása kapcsán is keveset árult el: szavai szerint semmiről nem mondanak le. „Az előkészítés általában hosszabb, mint a kivitelezés, ezért semmilyen tervről nem kell lemondani. Ahol tervek már vannak, ott egy évvel halasztunk”. Elmondása szerint megvárják, hogy rendeződik-e a piac, az infláció és helyreállnak-e az ellátási láncok.
Gulyás Gergely a különadók miatt nem számít külföldi perekre, ezeket az eljárásokat már tíz évvel ezelőtt is megnyerték, inkább a benzinárstop miatt indulhatnak uniós jogi eljárások, de úgy véli, jó érveik vannak. „A Mol profitjából fizetjük meg az intézkedés árát, de egész Európának nem tudjuk megfizetni” – tette hozzá a kancellária vezetője.Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy