Kétnapos hivatalos látogatásra érkezett Magyarországra Ahmet Davutoglu török miniszterelnök azzal a céllal, hogy erősítse a két ország kereskedelmi, üzleti és energetikai együttműködését - kezdi beszámolóját a kínai Global Times hírportál. A látogatást megelőzően megtartotta első ülését a két ország magas szintű stratégiai tanácsa.
Ennek a testületnek a megalapításáról még 2013 decemberében döntött Orbán Viktor magyar kormányfő és Recep Tayyip Erdogan török államfő (akkor még miniszterelnök) Orbán törökországi vizitjén. Davutoglut népes üzletember-delegáció kísérte el mostani budapesti útjára, akik rész vesznek egy üzleti főrumon. A török kormányfő útját Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter készítette elő a múlt hónapban Ankarában tett látogatásán.
A lényeg
Magyarország meg akarja vitatni az orosz gáz Európába juttatásának Törökországon keresztül vezető útját, miután Moszkva tavaly év végén lemondta az Oroszországot és Bulgáriát a Fekete-tenger alatt közvetlenül összekötő Déli Áramlat megépítésének tervét. A két ország ezért januárban különbizottságot hozott létre az energiaügyekkel kapcsolatos teendők egyeztetésére.
Az új orosz terv, amelyet Török Áramlat néven emlegetnek, azzal számol, hogy egy Oroszországból induló vezeték a tenger alatt érné el Törökországot, majd nyugatra fordulna és a szárazföldön át szállítana évente több tízmilliárd köbméter gázt a török-görög határra. Szijjártó arról beszélt januárban, hogy a magyar fél tárgyalásokat akar kezdeni a gáz egy részének Kelet-Közép-Európába szállításáról.
Lássunk neki!
Ennek jegyében Budapest egyeztetéseket kezdett Szerbiával és Macedóniával, hogy megteremtse a görög-macedón-szerb tranzitútvonal kiépítésének feltételeit. Vlagyimir Putyin orosz államfő múlt heti budapesti látogatásán Orbán Viktor a részletek említése nélkül arról beszélt, hogy a két ország politikai szinten új gázmegállapodást kötött.
Magyarország valójában olyan gázelosztó központot szeretne látni Törökországban, amely Oroszország mellett Azerbajdzsánból és Iránból származó gázt is közvetít. Ezzel - és a kereskedelmi forgalom bővítésének szándékával is - összefügghet, hogy Budapest támogatja Törökország európai uniós csatlakozását. Ankara 2005 óta folytat tárgyalásokat a belépésről, amit számot uniós tagország ellenez.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Leesik az álla, ha megtudja, mekkorára rúgott Elon Musk vagyona