A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) vizsgálja a szociális és a sávos lakossági energiaárak, valamint az ipari rezsicsökkentés lehetőségét is - tudta meg a napilap Dorkota Lajostól, a hatóság volt elnökétől, akinek mandátuma július 1-vel lejárt. Árjavaslataikat szeptemberig tervezik kidolgozni.
Tóth Bertalan MSZP-elnök több körben is arról tudakozódott az energiaár-előkészítésért felelős hatóság elnökénél, milyen lakossági gázárjavaslatokat tettek az utóbbi években. A párt régóta észrevételezi ugyanis, hogy míg a gáz tőzsdei ára az elmúlt évek során nagyjából felére-negyedére esett, addig a kormány ezt hat éve nem érvényesíti a lakossági tarifában.
A hivatal 2015-2020 között nem tett javaslatot a földgáz lakossági árának csökkentésére - közölte nemrég kelt válaszában Dorkota Lajos.
A volt elnök a Népszavának a jövőre nézve nem zárta ki a gázárcsökkentés lehetőségét, de ezt bonyolult kérdésnek nevezte. Azt pedig helyes megfogalmazásnak nevezte, hogy az alacsony beszerzési és szinten maradó eladási árak között képződő forrásból a korábbiaknál többet fordíthatnak fejlesztésre, felújításra.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Szorít az idő: csak pár napig válthatja be a nyugdíjas élelmiszer-utalványt, ha így járt
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
A magyar kormány is aláírta a levelet: Orbán szövetségese Brüsszelhez fordult