Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán a kormányinfón drámai számokkal ecsetelte a rezsicsökkentett és a piaci ár közti különbséget. Azt mondta például, hogy jelenleg egy átlagfogyasztó az áram esetében (havi 210 kilowattóráért) rezsivédetten havonta 7750 forintot fizet, ám ha nem lenne rezsivédelem, akkor 50 833 forint lenne most a villanyszámlája. A földgázért pedig az átlagfogyasztás után (havi 144 köbméterért) most 15 833 forintot kell fizetni, viszont ha nem lenne a rezsicsökkentés, akkor ez a mennyiség aktuálisan 131 441 forintba kerülne - olvasható a portálon.
Ez alapján az áram piaci ára jelenleg több mint 6,5-szerese a rezsicsökkentett árnak, a gáznál pedig 8,3-szoros a differencia.
A számlákon azonban nem többszörös, hanem 20-25 százalékos különbség mutatkozik.
A portál a hatóságoktól és a szaktárcától nem kapott választ a kérdésre, Holoda Attila energetikai szakértő, a második Orbán-kormány egykori energiaügyi helyettes államtitkára szerint azonban
a rezsiszámlákon nem a piaci árhoz viszonyított árat tüntetik fel „rezsicsökkentés nélkül” címszóval, hanem a rezsicsökkentés előtti árhoz viszonyítanak.
Holoda Attila szerint egyébként a rezsicsökkentésről szóló tájékoztatás azért volt nagy becsapás, mert akadt egy olyan időszak, amikor a piaci ár alacsonyabb volt, mint a rezsicsökkentett, ám ezt jól elfedte akkoriban, hogy a számlákon továbbra is a rezsicsökkentés előtti árhoz képest kellett feltüntetniük a szolgáltatóknak a megtakarítást. Holott egy időszakban éppen nem megtakarítás jelentkezett, hanem többletfizetés a piaci árhoz képest.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban