Az európai választásokon a Fidesznek nem jött össze az áttörés, olasz és osztrák szövetségeseinek pedig el kellett hagyniuk a kormányzást. Orbán saját pártja visszaesett az októberi önkormányzati választáson. Sok magyar ráunt a fideszes politikusok autokratikus stílusára és korrupciós ügyeire - olvasható a 24.hu lapszemléjében.
Az újságíró emlékeztet: öt évvel ezelőtt, egy hasonló politikai helyzetből egy ellenségkép húzta ki Orbánt, méghozzá az a "migránsválság", amely "megingathatja Magyarország nemzeti jellegét". Azóta Magyarország szinte teljesen lezárta érintett határait, a migránskérdés pedig poltikai értelemben elhasználódik, hiszen Magyarországon alig vannak menekültek.
Kapcsolódó
Új ellenség után kutatva Orbán megtalálta, amit keresett: a jogászokat, ügyvédeket és bírókat, akik pénzt húznak ki az állam és a polgárok tárcájából, és az elítélteket, akik állítólag túl sok joggal rendelkeznek, valamint a "munkakerülő" romákat - magyarázza. Felidézi, hogy Orbán Viktor január eleji sajtótájékoztatóján indította el a börtönbizniszkampányt, amikor arra utasította a kormányt, hogy ne hajtsa végre azokat a jogerős ítéleteket, amelyekkel a rossz börtönkörülmények miatt kompenzációs pénzhez jutnának magyar elítéltek.
Versech emlékeztet, hogy az Orbán által megtartott sajtótájékoztatón a kormányfő erős szavakkal kommentálta a gyöngyöspatai általános iskolában éveken át szegregáltan oktatott romák ügyét, akiknek - szintén bírósági ítélet alapján - összesen csaknem 100 millió forint kártérítés járna. A miniszterelnök ekkor azt nehezményezte, hogy a romák "munka nélkül" jutnának pénzhez.
A lap szerint elképzelhető, hogy Orbán valamilyen újabb eszközzel menne neki a magyar igazságszolgáltatásnak - írja a 24 hu.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Razziát tartottak Elon Musk cégénél
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég