Hatvan gyöngyöspatai érintettből negyvennégyen nyilatkoztak az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány felé írásban hétfő délutánig arról, hogy pénzben vagy természetben, esetleg valamilyen arányban mindkettőben kérik a szegregáció miatt nekik jogerősen megítélt kártérítést - írja a Népszava. Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozataiból az derült ki, hogy a kormány pénzt nem akar fizetni, hanem csak természetbeni juttatásokban akarja a megítélt kártérítést teljesíteni.
A dokumentumban arra is kitértek, hogy részt akarnak-e venni azon az egyeztetésben, amelyet a tankerület és az önkormányzat kezdeményezett a kártérítés természetbeni kifizetéséről - tudta meg a napilap Farkas Lillától, az alapítvány jogi képviselőjétől, aki pertechnikai okokból nem árulta el e nyilatkozatok tartalmát.
Kapcsolódó
Farkas Lilla elmondta még, hogy hétfőn kapták meg azt a felülvizsgálati kérelmet, amelyet a kártérítés kifizetését ellenezve a Kúriához intéztek az alperesek. Felperesként ebbe jogukban van betekinteni, így ennek elolvasása után reagálnak majd az abban foglaltakra. E szerint újabb jogvita kezdődhet.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról