A mai Kormányinfón Gulyás Gergely arra a kérdésre, hogy kész-e a kormány kiemelt fejlesztéssé nyilvánítani a Fudant, azt válaszolta: “Ha ilyen előterjesztés érkezik, akkor a kormány készen áll arra, hogy kiemelt beruházássá nyilvánítsa a Fudan megépítését”.
Palkovics László innovációs miniszter a portálnak igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy mint a Fudan-Diákváros projektért felelős kormánybiztos kezdeményezi-e, hogy a kormány kiemelt fejlesztési beruházássá nyilvánítsa az építést.
Ez viszont egyes vélemények szerint azt jelentheti, hogy Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester, illetve Karácsony Gergely főpolgármester nem kezdeményezhetnek a Fudanról helyi illetve budapesti népszavazást, azaz érdemben nem tudják befolyásolni a kínai egyetem megépítését a Diákvárosban.
Baranyi Krisztina szerint ez nem befolyásolja sem a helyi, sem a fővárosi népszavazás megtartását, hiszen olyan vagyonelemekről van szó a Fudan építése esetén a Diákvárosban, melyek a Ferencvárosi Önkormányzat tulajdonában vannak. Arra a felvetésre, hogy a keddi kormányhatározat viszont kimondja, hogy csak állami tulajdonú földterületen épül meg a Fudan, a polgármester azzal válaszolt, hogy ez nehezen képzelhető el, hiszen 26 hektáron, 520 ezer négyzetméteren épül meg az egyetem.
Baranyi Krisztina azt is hozzátette, hogy ha csak állami területen építik meg a Fudant, népszavazást akkor is tudnak kezdeményezni. Csak a veszélyhelyzet alatt nem lehet referendumot tartani.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el