A parlament aktuális ülésének harmadik ülésnapja reggel 9 órakor kezdődik, Trócsányi László igazságügyi miniszter javaslatát elsőként tárgyalják a napirenden szereplő kilenc előterjesztés közül.
A tárcavezető korábban bejelentette: a kormány nevében a Velencei Bizottsághoz fordul annak érdekében, hogy a testület vizsgálja meg, a törvény összhangban áll-e a nemzetközi sztenderdekkel. Magyarországon ismét egy elkülönült, független közigazgatási bírósági rendszer jöhet létre. A létrehozás indokaként a miniszter azt jelölte meg, hogy a közigazgatási per nem azonos a magánjogi perrel, ezek csak formai szempontból mutatnak azonosságot.
Általános vitát tartanak arról a kormányzati javaslatról is, amely például a nemzeti ünnepek, gyász- és emléknapok helyszíneit kivenné a közterület fogalma alól. A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely korábban erről azt mondta: a parlamentnek lehetősége van megvitatni, hogy az előterjesztés megfelelő vagy túlzott terjedelemben korlátozza-e a gyülekezési jogot. Közölte: ő mindig a gyülekezési jog gyakorolhatósága mellett áll, az viszont egy más kérdés, hogy az állami ünnepségek méltóságteljes megtartása alkotmányosan is indokolható érdek. Ezért támogatja, hogy az állami ünnepségek ideje alatt és a felkészülés óráiban az államnak elsőbbsége legyen a gyülekezés tekintetében.
A Ház csütörtökön további kilenc előterjesztés általános vitájával folytatja munkáját, majd november 19-én, hétfőn kérdésékkel és azonnali kérdésekkel zárja ülését.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?