A forrásmegosztás szabályait törvény rögzíti, a főváros a bevételek 51 százalékára, a 23 kerület 49 százalékára jogosult. A fővárosnak az őt megillető összegből 4 százalékot a helyi közösségi közlekedés ellátására kell fordítania.
Ennek értelmében a kerületi önkormányzatok összesen 92,9 milliárd, a fővárosi önkormányzat pedig 96,7 milliárd forintra jogosult. A főváros a keretből 7,6 milliárdot köteles a budapesti közösségi közlekedésre fordítani.
A múlt évi forrásmegosztáshoz képest újdonság, hogy a törvény nemcsak a kivetett helyi adókból származó bevételt sorolja a megosztott bevételek körébe, hanem az azokhoz kapcsolódó bírságokból, pótlékokból beszedett bevételt is.
Az előterjesztésből az is kiderül, hogy az Állami Számvevőszék a múlt évi forrásmegosztással összefüggésben plusz-mínusz kétezer forintos eltéréseket állapított meg a kerekítésekből adódóan, ez azonban nem jelentett jogosulatlan forráshoz jutást vagy a jogszerűnél kisebb összegben részesülést.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön