A Napi Gazdaság keddi számának cikke
A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) honlapján Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár által jegyzett tájékoztató szerint 2013. június 15-éig és szeptember 5-éig az iskolák még módosíthatják tankönyvmegrendeléseiket, igaz, "kizárólag mennyiségi szempontból − a beiratkozások és a létszámváltozások függvényében, amelyekről a Könyvtárellátó részletesen egyeztet a tankönyvkiadókkal". A tankönyvek árát viszont legkésőbb holnap kell kifizetni. A többletről vagy deficitről azonban nem rendelkezik a rendelet. Arról viszont igen, hogy júliusig a kiadók a Kello központi raktáraiba szállítják a megrendelt tankönyveket, augusztusban pedig a Kello kiszállítja az iskoláknak a csomagokat.
Az új rendszer nagy próbája, azaz az átalakított tankönyvterjesztés vizsgája csak most következik. Az első megrendelések után a Kellónak meglehetősen rövid idő állt rendelkezésére az adatok összesítésére, hiszen a kiadók is csak júniusban tudták meg, hogy mennyi tankönyvet kell legyártatniuk és eljuttatniuk a Kello raktáraiba július közepéig. Ez minden korábbinál nagyobb időprés alá helyezte őket a gyártás során. A zökkenőmentes iskolakezdés legfontosabb feltétele pedig, hogy az átalakított tankönyvterjesztési rendszer szeptemberig biztosan eljuttassa az iskolákba a névre szóló, egyéni tankönyvcsomagokat. Szakértők szerint így nem kizárt, hogy hibás kiadványok kerülnek majd az intézményekbe, a későbbi újranyomás pedig több milliárd forintba kerülhet az államnak (Napi Gazdaság, 2013. március 27.).
Az új rendszerben "monopolhelyzetbe" került állami Könyvtárellátó az eddigi átlagos 12 százalék helyett a nem kis példányszámú tankönyvek esetében 20 százalékot kap, ami − szakemberek szerint − a tankönyvárak emelkedését eredményezi. A Kello kiadásai nagyjából 1,5 milliárd forintra rúgnak, miközben a kiadói jutalékokból − a tankönyvpiac tavalyi értékéből kiindulva − nagyjából 2-3 milliárd forint bevétele származhat. A különbséget − a Kello hivatalos álláspontja szerint − majd "eljuttatják az iskoláknak, hogy abból a könyvtáraikat fejleszthessék". A Napi Gazdaság a Kellót többszöri megkeresés ellenére sem érte el.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az