A főpolgármester csütörtök reggel a TV2 Mokka című műsorában ismét elmondta, hogy amíg a "direkt" állami szektorban komoly béremelések voltak, addig az önkormányzati szektorban ez nem történt meg. Ez komoly forrásokat igényelne, de az önkormányzatok forrásai szűkültek - mutatott rá.
Tarlós István jelezte, hogy a fővárosi önkormányzat esetében összességében mintegy 30 milliárd forintba kerülne a béremelés. A kormányfővel való, várhatóan jövő heti egyeztetésen ennek szóba kell kerülnie - közölte az MTI szerint.
Kapcsolódó
Tarlós István elmondta, hogy a BKV-nál a béremelést a jövő évben és várhatóan 2019-ben is meg tudják oldani. "Bízom benne, hogy a kormánnyal való egyeztetésen (...) el tudunk érni valamennyi forrást" - fogalmazott. (Ennyi lesz mostantól egy BKV-sofőr órabére.)
Mint mondta, az nem megy, hogy a szűkülő források mellett bővülnek a kiadások, az nincs rendben, hogy elvisznek fővárosi cégektől forrásokat, ellenben többletkiadások jelentkeznek.
Arra a kérdésre, hogy mit remél Orbán Viktorral való találkozójától, azt válaszolta: "amit eddig, az utóbbi tíz évben, amikor sikerült eszmét cserélnünk, mindig előremozdultak a dolgok."
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok