Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap délután az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint az erős szél miatt Békés és Csongrád megyében másodfokú, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elsőfokú riasztások vannak érvényben.
Délután főként az ország keleti, délkeleti részein elszórtan várható zivatar, főleg délkeleten viharos szél, illetve jégeső kíséretében heves zivatar is lehet. A heves zivatarok miatt elsőfokú riasztásokat adtak ki, illetve adhatnak még ki a nap folyamán Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében.
Kapcsolódó
Emellett helyenként - leginkább a keleti és északkeleti részeken - felhőszakadásra is kell számítani. Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében várható, hogy rövid idő alatt akár 20-30 milliméternyi csapadék is hullik.
Késő délutánig, kora estig több hullámban várható nyugat felől csapadék. A Dunántúlon és a középső országrész egyes megyéiben területi átlagban jelentős csapadék is hullhat. A sok eső miatt Komárom-Esztergom megyére másodfokú, Budapesten és Pest, továbbá Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Nógrád és Veszprém megyében elsőfokú a figyelmeztetés.
A meteorológiai szolgálat szerint estétől a csapadék egyre inkább északkelet felé szorul, majd késő este ott is megszűnik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Trump újabb ötlettel sokkolta Zelenszkijt: az Egyesült Államok átveheti az ukrán atomerőműveket

Az EU kizárja az amerikaiakat, a briteket és a törököket is a 150 milliárd eurós újrafegyverkezési alapból
Döntöttek Amerikában, erre várt a fél világ

Ítéletet mondtak a kormányzat terveiről az elemzők, Orbán Viktor nem erre számított

Ha Németország nem győzi le Kínát, Magyarország is bukik

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Figyelmeztet a NAV: jól gondolja meg, mit csinál!

Putyin nagyon fél Trumptól, „szisztematikusan engedni fog”

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben
