A felvételizők 22 százaléka gazdálkodástudományi területet, 12 százaléka bölcsésztudományi szakot jelölt meg, 11-10-9 százalékuk pedig pedagógusképzésre, orvos- és egészségtudományi, illetve műszaki informatikai képzésre jelentkezett.
A jelentkezők háromnegyede a megújult felsőoktatásba jelentkezett, és átlagosan a felvételizők 80 százalékát állami ösztöndíjas helyre veszik fel - tette hozzá.
Kapcsolódó

Magyarországon tizenegy felsőoktatási intézmény a világ legjobb öt százalékában van, egy most megjelent új nemzetközi rangsorban pedig idén 56 magyar képzés szerepel - fejtette ki, hozzáfűzve: emellett mintegy negyvenezer külföldi hallgató tanul a magyar felsőoktatásban, 65 százalékkal több, mint az elmúlt időszakban.
A helyettes államtitkár az érettségivel kapcsolatos határidőkről szólva elmondta: április 20-án újra szerkeszthetővé válik a felvételi felület, ahol a felvételizők sorrendet változtathatnak, vagy akár törölhetnek is képzési helyeket július 7-ig.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el