A rendőrség korábban azt közölte, hogy két személyszállító busz összeütközött a repülőtér 2B terminálján.
Győrfi Pál elmondta: már a repülőtéri mentők elkezdték az elsősegélynyújtást, majd a mentőszolgálat négy egységgel érkezett a helyszínre.
Kilenc embert kellett kórházba vinni, mindannyian felnőttek, különböző nemzetiségűek; életveszélyes sérült és gyerek nem volt a sérültek között - tette hozzá.
Kapcsolódó
Közölte: a sérülteknek jellemzően zúzódásaik vannak, de több embernél felmerült a csonttörés lehetősége. Sérülésük súlyosságát a kórházi röntgenvizsgálatokkal állapítják majd meg. Két fővárosi traumatológiai osztályra, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe, valamint a Merényi Gusztáv kórházba vitték őket.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy