Csütörtökön 40 perces magánaudiencián járt a katolikus egyházfőnél. A találkozónak három fő témája volt: a jövő évben esedékes magyarországi pápalátogatás, az ukrajnai háború és a családok támogatása –mondta el Novák Katalin.
A köztársasági elnök elmondta, hogy a találkozón hivatalos meghívólevelet adott át Ferenc pápának, egyúttal arra kérte, hogy jövőre látogasson el Magyarországra. Novák Katalin szerint a szentatya azt mondta, hogy szándékában áll a látogatás, így elkezdődhet a pápalátogatás előkészítése. A pápai vizit jövő tavasszal lehet.
A pápa is a békét sürgeti
Novák Katalin a találkozó második témájára, az ukrajnai háborúra térve ismertette: Ferenc pápával megállapították, hogy "közös érdek" a mielőbbi béke. Maga a szentatya a békéért imádkozik, a békéért szólal fel, és megtesz mindent, amire lehetősége van, hogy a béke követe lehessen.
Az államfő azt is elmondta, hogy a magyarok is a béke érdekében szólalnak fel és azt szeretnék, hogy mielőbb véget érjen az orosz-ukrán háború. Szavai szerint csütörtöki látogatása a béke iránti elköteleződésünket erősítette meg.
A köztársasági elnök elmondta, hogy a pápával hosszan beszéltek a családok támogatásáról, a magyar családpolitikáról. Arról, hogy "mi Magyarországon mi mindent tettünk azért, hogy jó legyen gyereket vállalni, gyereket nevelni" - mondta, kiemelve, hogy ezt a szentatya is nagyra értékeli.
Úgy folytatta, hogy hosszasan beszéltek Ferenc pápával a hagyományos családi értékek, a hagyományos családmodell megőrzése melletti kiállás fontosságáról, "főleg most, amikor oly sokan támadják ezeket a hagyományos értékeket".
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)